"A választási győzelmet ki kell érdemelni. A kiérdemelt bizalmat meg kell tartani, ezért akármilyen elsöprő fölénnyel is győztünk a mai napon, a következő évek során számunkra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon."
Orbán Viktor a választások éjszakáján.
2010. április 11.
2010. július 9-én a Fidelitas szolnoki csoportja csoportgyűlést tartott. A jó hangulatú grill party-val egybekötött találkozó célja a tisztújítás és az közelgő önkormányzati választásra való felkészülés volt.
Az ülésen részt vett Vörös Ádám, a Fidelitas országos alelnöke is, aki tolmácsolta a csoporttagok számára Szalay Ferenc polgármester úr - országgyűlési képviselő köszönetét, a parlamenti választások során végzett munkáért.
A csoportgyűlésen első napirendi pontként Dr. Gazsó Balázs László, leköszönő elnök beszámolt a 2009. nyarán megújult szolnoki Fidelitas elmúlt 1 éves, rendkívül sikeres munkájáról. Elmondta, hogy 1 év alatt eredményesen erősítették meg a szolnoki csoportot, eredményesen bővítették a taglétszámot és változatos programokkal vonták be a fiatalokat a közéletbe, hajléktalan - nehéz sorsú emberek segítésétől, az árvízi védekezésben való részvételig.
Ezt követte a tisztújítás, amelynek keretében elsőként az elnök személyéről szavaztak a nagy számban megjelent tagok, majd megválasztották a szervezet alelnökeit is. A jelölteket a tagság, tartózkodás és ellenszavazat nélkül megválasztotta. Az új elnök Falusi Vajk Zsolt lett, aki alelnöknek kérte fel Kollár Szandrát és Gyökös Zoltánt.
A frissen megválasztott elnök megköszönte a leköszönő elnök eddigi munkáját és beszámolt az elmúlt 1 esztendőben, alelnökként elvégzett feladatairól és jövőbeni terveiről. Kiemelten fontosnak tartja az önkormányzati választásokon való aktív részvételt, a környező csoportokkal való kapcsolattartást és a szolnoki csoporton belüli csapatépítést. Emellett harmadik napirendi pontként egy olyan, objektív, előremutató pontrendszer bevezetéséhez kérte a csoporttagok támogatását, amellyel a jövőben nyomonkövethetővé és jutalmazhatóvá válnak az legaktívabb csoporttagok.
A formális események után kerti főzéssel és beszélgetéssel - a jövőbeni munka tervezésével töltötték az estét a fiatalok.